Ide Hideki
Ide Hideki (伊出 英基) egyike azon kevés rendőrtisztnek, aki mindvégig Szóicsiró mellett marad a Kira-nyomozás során és csak akkor hagyja el a csapatot mikor már tud egyetérteni L módszereivel. Hideki később visszatér a csapatba de viszonylag csak kis szerepet játszik a cselekményben. Koordinálja a rendőri akciókat, mint például blokádot rendel el, hogy megakadályozzák Higucsi szökését. Mikor L halála után ismét csatlakozik a nyomozáshoz kijelenti, hogy csak Aidzava miatt teszi. Hideki jobban bízik Light ártatlanságában mint bárki más az akciócsoportban, kivéve természetesen Light apját.
Óba azért hozta vissza Hidekit a történetbe, mert úgy gondolta, hogy Higucsi letartóztatásakor való jelenléte „az összetartást szépen példázó jelenet teremtene” és minél több szereplő van jelen, annál jobb a jelenet. Obata azért kedvelte a szereplőt, mivel megértette gondolkodását, hogy miért hagyta ott majd tért vissza a csapathoz. Obata saját bevallása szerint könnyebben tud olyan szerelőket megrajzolni, akiknek nyilvánvalóak motivációik.
|