Matsuda Touta
Macuda Tóta (松田 桃太, nyugaton Matsuda Tōta), álnevén Macui Taro, a nyomozócsapat legfiatalabb tagja akinek igyekezete ellenére tapasztalatlansága néha hátráltatja a nyomozást. Tóta egy „tipikus fiatalember akivel könnyű kijönni”, érdeklődő minden újdonság és pletyka iránt. Gyakran kevésbé a nyomozás és inkább csak érdeklődés miatt hallgatja Light Miszával, majd pedig később Takadáva való belsőséges beszélgetéseit. Nagy rajongója Miszának, és nagyon lesújtja mikor megrendezett halála miatt már nem dolgozhat a fiatal lány „menedzsereként”. A sorozatban találhatók olyan utalások, mely szerint Tótának alsóbbrendűségi komplexusai vannak nyomozói hivatását tekintően, és viselkedés több kollégáját is idegesíti. Tóta kockázatos lépései gyakran veszélybe sodorják, de gyors gondolkodás néha segíti is a nyomozást, mint például a Jocuba-ügyben, mely Higucsi elfogásához vezetett. Tóta igen megkedveli Lightot, ahogyan azt Ide Hideki meg is jegyezi, de sorozat végén mégis kénytelen rálőni, súlyosan megsebesítve őt.
Óba egy „egyszerű fickónak” írja le Tótát, aki igen hasznos szereplő mivel ösztöneire és érzelmeire hallgatva cselekszik, ami az író véleménye szerint nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sikerül életben maradnia. Annak ellenére, hogy Tóta a nyomozócsapat tagja, nincs teljesen meggyőződve arról, hogy a bűnözők és ismert gyilkosok halála rossz dolog lenne. Ezen kétségeit azonban sohasem engedi, hogy befolyásolják munkájában, de még a manga utószavában is kételkedik abban, hogy helyesen cselekedett e mikor Near oldalára állt. Óba azért adta hozzá ezt a kétséget Tóta személyiségéhez, mivel úgy érezte minden csoportban szükséges legalább egy olyan ember az egyensúly megtartása miatt, aki Kirát támogatja. Obata megfogalmazása szerint Tóta „kiismerhetetlen és ezért nehezen megrajzolható”. A szereplő jellemének alapja „a hétköznapi zöldfülű nyomozó”, Obata véleménye szerint hiányzik belőle az egyéniség és cselekedeti megjósolhatatlanok. Obata megjegyezte azt is, hogy ezen tulajdonságokat magában némiképpen magában is felfedezte és éppen ezrét nem kedvelte meg igazán a szereplőt amiért az saját következetlenségére emlékeztette.
|