Anime-Slayers
Log In
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Death Note Tudnivalók
Death Note Tudnivalók : Általában

Általában


A Death Note (デスノート) egy mangasorozat, melynek írója Óba Cugumi, rajzolója pedig Obata Takesi. A mangából első fejezetének megjelenése után néhány évvel animesorozat is készült. A sorozat cselekménye Jagami Light, egy középiskolai diák tetteit követi nyomon, akinek birtokába kerül egy természetfeletti erővel rendelkező jegyzetfüzet, a „Halállista”, melyet a Rjúku nevű halálisten hagyott el a földi világban. A Halállista birtokosa bárkit meggyilkolhat akinek ismeri az arcát és nevét leírja a füzetbe. Light a jegyzetfüzet segítségével egy olyan világot akar megteremteni és uralni, melyben nem létezik a gonosz, bármennyi emberéletbe is kerüljön az.

A sorozat fejezetei első alkalommal Japánban, a Sueisa által kiadott Súkan Sónen Jump (angol nyelvterületen gyakran Weekly Shōnen Jump) magazinjában jelentek meg 2003 decembere és 2006 májusa között. A sorozat tankóbon kötetekben 2004 májusa és 2006 októbere között jelent meg, és azóta több nyelvre is lefordították. A tizenkét kötetes mangából 2006 októberéig körülbelül 20 millió példány kelt el Japánban. A Death Note az Egyesült Államokban a Viz Media kiadásában jelent meg. A sorozat várományosa volt az American Anime-díjnak „2006 legjobb mangája”-kategóriában, valamint a sorozat első kötete a 2008-as Evergreen Young Adult Book-díjnak. Magyarországon a MangaFan kezdte el a manga megjelentetését, melynek első kötete 2008 júliusában jelent meg.

A sorozat 37 részes anime-adaptációját a Madhouse készítette el, melynek első epizódját az NTV sugározta 2006. október 3-án. Az Egyesült Államokban az anime tévépremierje 2007. október 20-án volt az Adult Swim-csatornán, Kanadában hat nappal később, október 26-án a YTV Bionix műsorblokkjában. A Death Note Magyarországon 2008. február 7-től volt látható az Animax műsorán, majd a sorozatot nem sokkal később az AXN Sci-Fi is műsorra tűzte. Egy hónappal a manga utolsó fejezetének megjelenése után, 2006 júniusába került a japán mozikba a sorozat kétrészes, élőszereplős filmváltozatának elő része, melynek nézettsége az első két hétben még az év sikerfilmjét, A Da Vinci-kódot is megelőzte a szigetországban. Az első film magyarországi mozipremierje magyar felirattal 2008 októberében , a másodiknak 2009 januárjában volt.

Forrás: Wikipedia

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!